Engem már óvodás koromban is sokat csúfoltak a nevem miatt. Nem akartak velem barátkozni. Pedig nem voltam másabb mint ők, esetleg csak annyiban különböztem a többiektől, hogy szemüveget viseltem, ezért aztán egy kicsit visszahúzódóbb voltam. …

Reggel amint beléptem a terem ajtaján azonnal észrevettek, elkezdetek egymásnak kiabálni. …-Gyertek mert itt van megérkezett süsü a pápaszemes! Szia süsü! Szia pápaszemes banya! Odajöttek hozzám, körbeálltak, és beszorítottak az asztal mögé. A fejemet ütlegelték a játékokkal. Azzal amelyik éppen a közelükbe volt.Olyan is elő fordult, hogy kitépték a fülemből a fülbevalót. Ezt az óvónők valahogy sosem vették észre. Vagy csak nem akarták észrevenni?! A csúfolódások, és a piszkálódások vége az lett, hogy kivettek az óvodából. Mert amikor eljöttek értem, hogy hazavigyenek, észrevették mit csinálnak a gyerekek velem. Persze azonnal szóltak az óvónőnek.Rákérdeztek, hogy ez hogyan is fordulhatott elő, és miért nem lehet jobban odafigyelni a gyerekekre! Azt a választ kapták, hogy nem tudnak odafigyelni mindenkire. …Ekkor megkérdezték tőlem a nagyszüleim, hogy ez milyen sűrűn fordul elő, hogy a többiek piszkálódnak. Én őszintén azt válaszoltam, hogy s minden nap. Ekkor elhatározták, hogy kivesznek az óvodából, mert annak semmi értelme, hogy azért járjak az óvodába, hogy csúfoljanak. …Sajnos később, amikor iskolába kerültem sem lett jobb a helyzet. Ott is voltak elég sokan akik csúfoltak. Általános iskolába a nevem miatt, közép iskolába meg amiatt, mert én nem ittam, nem dohányoztam, és nem mentem el a többiekkel csavarogni sehova. Nem voltak igaz barátaim soha. A szünetekbe magányosan ácsorogtam, míg a többiek beszélgettek egymással. Ha odamentem hozzájuk, akkor vagy arrébb mentek, vagy pedig abbahagyták a beszélgetést, hogy én ne halljam miről beszélnek. Nem voltam soha kitűnő tanuló csak átlagos. Voltak tantárgyak amiket szerettem, és olyanok is és olyanok is amiket kevésbé. De azért az osztályzataim mindig elérték a közepes szintet. …De sajnos ez nem volt elég ahhoz, hogy abba az iskolába jelentkezzek ahova szerettem volna. … Ezért olyan iskolát kellett választanom, amit nem szerettem. Ott már nem voltak olyan jók az osztályzataim. Ráadásul az egyik tanárom, és a szakoktató is „ki volt rám rúgva”. Soha nem volt jó nekik amit én csináltam.. Mindenbe hibát találtak, lekiabáltak a többiek előtt. A tanárom azért, mert nem pontosan úgy rajzoltam le a megadott feladatot, ahogy ő gondolta. Az oktatóm pedig azért, mert nem varrtam valami szépen. … Hiába próbáltam elmagyarázni nekik, hogy én nem látok jól, nem érdekelte őket. A tanárom annyit mondott erre, hogy ő is ugyanolyan rosszul lát mint én, és ne magyarázzak én Őneki. …Néha már féltem bemenni az órákra. …Persze az osztálytársaim se voltak segítőkészek. Nem egyszer észrevettem, hogy az órán segítenek egymásnak a rajzolásba. Vagyis lerajzolják egymás helyett. De ha én nem láttam elolvasni a szöveget, az írásvetítőn akkor hiába kértem el bárkitől is a füzetet nem adta ide senki se.! A varrásnál is előfordult, hogy egyik a másikét megcsinálta. Én ha a gépet nem tudtam befűzni, mert nem láttam, akkor se segített senki. Ott ültem a gépnél, és órákig szenvedtem vele mire sikerült befűznöm valahogy. … A szakoktató azt mondta, hogy ki fog rúgatni az iskolából, ha nem szedem össze magam.De szerencsére nem lett igaza.Nem sokkal később megváltozott a helyzet. Legalábbis egy kis ideig úgy nézett ki. …

Óra után odahívott az osztályfőnököm magához, mert panaszkodott rám a szaktanárom és az oktatóm is. Megkérdezte, mi az oka neki, hogy a szaktantárgyakból ilyen rosszak a jegyeim. Én elmondtam neki, hogy mi a helyzet a szememmel, és attól kezdve nem kiabáltak velem. Sőt, odajöttek hozzám és segítettek ha nem tudtam megcsinálni valamit. Eljött a félévi eredmények kiosztása. Mindenki elkapta a bizonyítványát benne a megérdemelt, vagy kevésbé megérdemelt jegyekkel. Aránylag mindenki olyan jegyet kapott amire számított. Nem sok személyt buktattak meg, de engem persze igen. Ami várható is volt. … De szerencsére év végére kijavítottam a jegyeimet és mehettem vizsgázni. A vizsgán jelen volt a szaktanár, és még három tanár rajta kívül, meg persze a vizsgabiztos. Az írásbelin, és a szóbelin túljutottunk. Következett a gyakorlati vizsga. Ott volt az oktatón kívül a vizsgabiztos, és még két másik személy akiket mi nem ismertünk. A feladat ugyanaz volt mindenkinek. Meg volt adva, hogy mit, és mennyi idő alatt kell elkészíteni. Természetesen volt aki a másik helyett varrta meg a vizsgadarabot. Nem tudom, hogy ezt senki nem vette e észre, vagy csak nem akarták észrevenni? Én csak annyi segítséget kértem az egyik osztálytársamtól hogy adjon egy centit. De még azt se adott. A vizsgaidő letelt rajtam ívül mindenki készen lett. Nekem nem sikerült befejeznem, ezért megbuktattak. Később a vizsgabiztos azzal védekezett, hogy ő nem tudta mi van a szememmel, de ha tudja akkor nem buktatnak meg. …(Érdekes az oktató nagyon jól tudta, de nem mondta meg neki.) Azóta sem értem, miért ilyenek az emberek! De szerencsére később a pótvizsgán azért átmentem. Persze azért akadnak olyanok ma is, akik szeretnének kihasználni, mert azt gondolják rólam, hogy nem veszem észre mire megy ki a játék. Bíztatnak, hogy csináljam így, vagy úgy és akkor nekem jobb lesz, de nagyon jól tudom, hogy attól nem nekem, hanem nekik lesz jobb. Én meg úgy vagyok vele, hogy engem ne használjon ki senki!

Súgó 1 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

1

2015.10.27. 07:18 Gyöngyike Kedves Nóri! Sajnos az emberiségből kihalt az egymás iránti tisztelet.