Egy elkényeztetett kislány története

Anikó szülei nagyon gazdagok voltak, testvére nem volt. Ezért mindent megadtak neki amire csak vágyott. Elég volt neki kimondani, hogy éppen mire vágyik, azonnal teljesült a kívánsága. A legdrágább játékoktól kezdve a legelegánsabb ruhákig mindent megkapott. De éppen ezért nem is vigyázott rájuk soha. Volt olyan alakalom, hogy a legújabb ruháját szétszagatta, mert rájött, hogy mégsem tetszik neki. A szülők nem foglalkoztak Anikóval, mivel nagyon elfoglaltak voltak, és nem értek rá. Nevelőnő vigyázott rá. Ő volt akinek állandóan el kellett tűrnie a különféle hisztiket, nyafogásokat. Mert bizony abból volt bőven. Szegény nevelőnőnek sokszor főtt a feje Anikó miatt. Mert ha valamit elrontott, akkor nem vállalta a következményeit, hanem mindig másra fogta. Egyszer éppen emiatt megtörtént az amire a nevelőnő még álmában sem mert gondolni. Mégpedig az, hogy felmondtak neki, és felszólították, hogy azonnal hagyja el a házat. A nevelőnő nem tudta mire vélni, hogy miért kell elhagynia a házat. Ezért megkérdezte, hogy mit vétett. A válasz nagyon meglepte. Azzal vádolták, hogy nem foglalkozott eléggé a lányukkal. Micsoda? - kérdezett rá a nevelőnő. Mivel magyarázzák ezt?

Azzal - hangzott a válasz, - hogy a lányunk panaszkodott, hogy sokszor magára hagyta őt.

Én? - kérdezett vissza döbbenten ismét.

Igen maga. - hangzott az egyértelmű válasz.

Szegény nevelőnő nagyon meg volt ijedve, mert tudta ha elküldik innen akkor máshol se kap munkát.
Ezért nagyon erősen törte a fejét, hogy mit is kellene tennie, hogy megtarthassa a munkáját. Ekkor eszébe jutott a legkézenfekvőbb megoldás.
- Ha már így alakultak a dolgok, akkor azt javaslom, hogy hívjuk ide Anikót, és tisztázzuk ezt a félre értést. Mert itt csak félreértésről lehet szó csupán, mert én a lányukkal mindig jó viszonyba voltam. Azt nem mondom, hogy nem voltak nehéz pillanatok, de mindig sikeresen megoldottuk őket.
- Nem bánom, mondták a szülők, és odahívták a lányukat.
Anikó, légy szíves mondd el itt mindenki előtt, hogy mi bajod van a nevelőnővel, de őszintének kell lenned, mert rajtad múlik, hogy elküldjük e nevelőnőt a háztól, és akkor egy idegen fog jönni helyette, mivel nekünk nincs arra időnk, hogy veled foglalkozzunk! Mondták el a lányuknak a szülők az őszinte igazságot.
A kislány ekkor nagyon megrémült, mert ha valaki akkor ő igazán jól tudta, hogy a nevelőnő semmibe se hibás.
-Az az igazság, kezdett bele a kislány a mondókájába, hogy nem hibás senki csak én. Azért találtam ki ezt a mesét, hogy nem foglalkozik velem, mert azt hittem, ha elmegy akkor ti többet fogtok velem törődni. De mostmár belátom, hogy helytelenül cselekedtem, és nagyon szégyellem magam miatta. Kérlek benneteket bocsássatok meg nekem ha tudtok. Nem akarom, hogy elmenjen a nevelőnő, mert mi tényleg nagyon jól kijövünk egymással. Megígérem, hogy ezentúl szót fogadok neki. 

Teltek múltak a napok..Anikó télleg szót fogadott a nevelőnőnek úgy ahogy azt megigérte! Sajnos nagyon hiányolta a szülők szeretet és ezért elég visszahúzodová és magánnyos vált ahogy kamaszodott! Nem is a divtaban levő zenéket hallgatta hanem a komoly zenét, nem a barbiházzal és a barbikkal játszott,hanem igazi tányérokkal és pohárkákkal saját magával mintha ő lenne a barbibaba!! A nevelőnő probálta mindezt szebbé tenni,de nem nagyon sikerült neki! Egyik nap mikor az Anikó szülei elmentek dolgozni, súlyos balesetet szenvedtek! Ekkor télleg teljesen elvesztette a szülei szeretet! Anyukája kis idő után kijött a korházból, de a kislány még annyi szeretet sem kapott tőle mint elötte, mert még többet kellett dolgozni,mivel apukája kómában volt és valakinek a családot is el kell tartani!! A nevelőnő továbbra is nagy szeretettel gondozta a kis Anikót!

Eltelt 2 év és Anikó apukája még mindig kómában volt. Sajnos nem sok esélyt láttak arra, hogy valaha is felépül majd. Közben persze Anikó is felcseperedett, és nagylány vált belőle. Az anyukájával nagyon megromlott a kapcsolata, annyira, hogy nem is álltak szóba egymással. De ez még ha nem lenne elég nem engedte meg Anikónak, hogy meglátogassa az apukáját.
Egyszer azért kihasználta az alkalmat, és bement hozzá. Szólongatta, beszélt hozzá, és csodák csodájára az édesapja magához tért az évek óta tartó kómából. Igen ám de közben betoppant az édesanya, és meglátta a lányát a betegágynál. Egyből ráripakodott.
-Te mi a csodát keresel itt? Ki engedte meg, hogy be gyere? Neked semmi keresnivalód sincs itt.
Egyszercsak a férje alig hallhatóan megszólalt.-
-Ne bánts a lányunkat. Neki köszönhetem, hogy újra köztetek lehetek. Ha Ő nem jön be akkor én feladtam volna az életért folytatott harcot...
Ismét eltelt pér hónap. Anikó életébe újabb változás jött. Az apukája végre hazamehetett, és a szüleivel rendezdtek a dolgok. Mindenki boldog volt.

Közben Anikó olyan nagy lett, hogy nem kellett neki nevelőnő. De azért a nevelőnő mégis a házban maradhatott, mivel nem volt neki hova menni. De mostmár nem mint nevelőnő, hanem mint bejárónó.
Mindenki boldog volt, hogy ilyen szépen alakult a végére minden.
Boldogan éltek tovább, míg meg nem haltak.

Aki nem hiszi járjon utána.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés