Egy viharos nyári éjszaka történt. Tündi nem tudott elaludni, mert odakinn dörgött az ég, villámok cikáztak az égen. Az eső ömlött az égből, ezért odaállt az erkélyhez, és nézte a sötét eget amit néha a villámlások megvilágítottak. Elég ijesztő volt, de Tündi nem volt ijedős, szerette ezt a látványt. Sokáig álldogált, és csodálta a természeti jelenséget. Nem is figyelte mennyi ideje van ott, annyora lenyűgözte a látvány.

Egyszer csak olyan érzése volt mintha valaki a vállához ért volna, hogy menjen arrébb, mert ő is kiszeretne nézni. Ijedten hátrafordult, de nem látott senkit. Rajta kívül nem volt a szobában senki. Ekkor végigszaladt rajta a hideg, és a meleg egyszerre. Gyorsan leült az ágyra. Minden ízében reszketett. Nemsokkal később egy hatalmas villámlás cikázott át majdnem ott ahol az előbb még álldogált. Ekkor megértette, hogy az előbbi érintés nem a képzelet szüleménye volt, hanem valóság. Halott nagyapja figyelmeztette őt a veszélyre. Ő aki sajnos már nem lehetett közöttük, mert meghalt. Tündi sokat gondolt rá, mert nagyon szerette. Régen nagyapját mindig, mindenhova elkísérte, ha szükség volt rá, hisz sokat köszönhetett neki. Kiskorában óvta őt minden veszélytől. A halála előtti hónapokban egyszer leültette maga mellé, és azt mondta Tündinek:

- Hiába van négy unokám, én mind közül téged szeretlek a legjobban. Mert tudom te is nagyon szeretsz engem. Ezt nemegyszer bebizonyítottad. Ezt soha ne felejsd el! Ha én már nem leszek, akkor se felejsd el amit most mondtam! - Ez jutott most eszébe.

És akkor Tündi megfogadta, hogy soha többé nem áll az erkély közelébe vihar idején. ...

Ettől a nptól fohva mindig érezte, hogy valaki óvja, figyeli fentről. Sokszor ha egyedül volt a lakásban, halotta, hogy valaki leül a heverőre, vagy megnyikordul a szék, mit amikor még nagyapja üldögélt rajta.

De nem félt, mert tudta nincs mitől tartania. ...

Egy este ezt az élményt elmesélte a nagymamájának, akivel eggyütt lakik.

- Szerintem is ez történhetett. ... nagyapád még most is vigyáz rád.

Később másoknak is beszélt arró, hogy mit élt azon az éjszakán, de ők nem hittek neki.

- Képzelődsz kislány!- mondták neki.- Biztos csak álmodtad az egészet.

- Beszéljetek csak amit akartok! gondolta Tündi.- Elég ha én tudom az igazságot. ...

Azóta a viharos éjszaka óta valahogy érzi, biztosan tudja, hogy valaki vigyáz rá.

Óvja a veszélytől, figyeli az élete alakulását. És ez az érzés végtelen nyugalommal tölti el. ...

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés